Mire jó az adócsökkentés?

1. A Levegő Munkacsoport elnökének levele a Magyar Nemzet részére

Országunk sorsa a közszférától függ

A Magyar Nemzet augusztus 9-i számában megjelent, „Százmilliárd marad a zsebünkben” című cikk szerzője véleményem szerint helyesen tartja támogatandónak a kormány döntését a kis- és középvállalkozások társasági adójának csökkentésére. Ugyanakkor a szerző ezt a véleményét több szempontból szakmailag hibásan, ellentmondásosan támasztja alá.
A társasági adó csökkentése a kis- és középvállalkozások részére valóban azzal a kedvező hatással jár, hogy csökken a feketegazdaság mértéke, és javul az érintett vállalkozások versenyképessége. (Amikor egy vállalkozás adót csal, és emiatt nem tudja valódi pénzügyi adatait másokkal megosztani, az komoly hátrányt jelent számára a más vállalkozásokkal, pénzintézetekkel történő együttműködésben, például hitelfelvételi szándék esetén.) A cikknek azonban már a címe és az alcímei is tévesek. (Az alcímek:  „Az idén nyolcvan-, jövőre több mint százmilliárd forintról mond le az állam”, „A közterheket enyhítő törvény az idén és jövőre is sok pénzt hagy ott a lakosságnál, valamint a cégeknél”). Egyrészt a cikkből is kiderül, hogy az intézkedés következtében a gazdaság várhatóan fehéredik, és így összességében nem csökkennek érdemben az állam adóbevételei. Ez utóbbi azonban most semmiképp sem tekintendő bajnak. Az előző kormány alatt bizonyos szempontból indokolt volt az adóbevételek egy részét károsnak tekinteni, hiszen azokat az ésszerűtlen támogatásokra, presztízsberuházásokra, korrupciós ügyletekre költötték. Reméljük azonban, hogy a jelenlegi kormány alatt ez másképp lesz, és az állam jó gazdává válik. Ebben az esetben pedig nem igaz az cikk azon állítása, hogy az adócsökkentéssel „a javunkra mond le az állam” a bevételekről, illetve hogy több pénzt hagy ott a lakosságnál”. Az állam ugyanis a beszedett adókat a lakosságnak adja vissza. Ebből tartja fenn az oktatást, az egészségügyet és a többi közszolgáltatást, ad fizetést a pedagógusoknak, orvosoknak, rendőröknek, tűzoltóknak, nyújt családi pótlékot és még sorolhatnánk. Mindannyiunk javát szolgálja, ha a közszolgáltatások jól működnek, tehát ezeken nem szabad úgy takarékoskodni, hogy az a színvonal rovására menjen (ami természetesen nem azt jelenti, hogy a közszférát ne kellene hatékonyan működtetni).
Az állam által a közszféra részére kifizetett pénzek szinte azonnal megjelennek a hazai gazdaságban is. Például a pedagógusok a fizetésük nagy részét ennivalóra költik, így keresletet teremtenek a mezőgazdaság, a pékségek, a zöldségboltok stb. számára. A mezőgazdaságban, a pékségekben, a zöldségboltokban dolgozóknak pedig lesz pénze – mondjuk – több ruhát vásárolni vagy lakást felújítani. A sor szinte végtelenül folytatható, a példával csak azt kívántam érzékeltetni, hogy az adóbevételek olyan állami kiadásokat eredményeznek, amelyeknek jelentős a tovagyűrűző hatása és az egész gazdaságot élénkítik.
Az adóbevételek szinten tartása, sőt növelése nélkül aligha érhetők el a kormány által kitűzött célok. Ezek megvalósításában ugyanis döntő szerep hárul a közszférára. Jólétünk, nemzeti vagyonunk növekedése ugyanis mindenekelőtt a közszférától függ. A Világbank 2006-ban megjelent, „Hol található a nemzetek gazdagsága? A tőke mérése a 21. századra” („Where is the wealth of nations? Measuring Capital for the 21st Century”) című tanulmánya egyértelműen kimutatta, hogy a nemzeti vagyon legfontosabb eleme nem a fizikai, tárgyiasult tőke (mint például az épületek, gépek), hanem az eszmei tőke. Ez utóbbiba pedig a munkaerő képzettsége, egészségi állapota, a jogbiztonság, az elszámoltathatóság, a politikai stabilitás, az erőszakmentesség, a hatékony kormányzati működés, a szabályozás minősége és a korrupciómentesség tartozik. Minél fejlettebb gazdaságilag egy ország, annál nagyobb az eszmei tőke aránya a nemzeti vagyonában. A világ iparilag legfejlettebb országaiban az eszmei tőke alkotja az összes nemzeti vagyon 80 százalékát. Tehát ha a gazdaságilag fejlettebb országok szintjéhez kívánunk közelíteni, akkor mindenekelőtt az eszmei tőkét kell gyarapítani. Az pedig a fentiekben leírtakból nyilvánvaló, hogy az eszmei tőkét elsősorban a közszféra tudja növelni. Az elmúlt években viszont a kormányzat éppen ezt a képességét rontotta le rendkívüli mértékben a közigazgatás szétzilálásával, az oktatás és az egészségügy lezüllesztésével, a jogszabályalkotás minőségének lerontásával, a hatóságok, ellenőrző szervek leépítésével, a korrupció elterjedéséhez történt aktív hozzájárulásával. Ezeknek a folyamatoknak a megfordításához – az intézményi, szabályozási, személyi feltételek megváltoztatása mellett – viszont sok pénz kell. Ez utóbbit pedig elsősorban az adóbevételek tudják biztosítani. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Világbankkal szoros kapcsolatban lévő Nemzetközi Valutaalap tanácsadói Magyarországnak – és számos más országnak – éppen ellenkező jellegű tanácsokat adnak, mint ami a Világbank fentebb említett tanulmányából következik.)
Mindebből az is következik, hogy mindannyiunknak törekednünk kell arra, hogy megvalósuljon a kormány azon célkitűzése, amelyet Vida Ildikó, az APEH új elnöke így fogalmazott meg a Magyar Nemzet július 17-i számában: „javítjuk az adófizetés megbecsülését”.

Lukács András
a Levegő Munkacsoport elnöke



2. A Magyar Nemzet válasza

Tisztelt Lukács András Úr!

Az augusztus 9-én megjelent írásomra érkezett véleményét elolvastam, annak főbb megállapításaival egyet is értek. Szeretnék azonban néhány szempontot a figyelmébe ajánlani.
Elsőként rögzíteném, hogy cikkem a Nemzetgazdasági Minisztérium kérdéseimre adott válaszaira épül, írásomban a tárca várakozásairól számoltam be. Ezek szerint mind idén, mind jövőre több tízmilliárd forinttal kevesebb adót kell befizetniük azoknak a vállalkozásoknak, amelyek az elmúlt időszakban – betartva a hazai jogszabályokat – eleget tettek adófizetési kötelezettségüknek. Az ő „zsebükben” tehát a korábbinál több pénz marad.
Ám igen sok magyar vállalkozás évek óta veszteséges működésről ad számot. Nehezen képzelhető el, hogy egyes cégek abból élnek, hogy folyamatosan zárva tartanak. Így feltételezhető, hogy az érintettek bizonyos százaléka eltitkolja bevételét, s így húzza ki magát a közteherviselés alól. Az adócsökkentés éppen ezeket a társaságokat terelheti vissza a legális szférába. Vagyis az eddigi adóelkerülők befizetéseiből származhat a több milliárdos költségvetési többlet.
Az adócsökkentés pedig – megítélésem szerint – valóban a zsebünkben hagyja a pénzt, ugyanis az állam a korábbinál kisebb összeget von el közteher címén a cégektől. Ezekkel a pénzekkel a vállalkozók azt kezdenek, amit akarnak: fejlesztenek, találmányokat alakítanak ki, új dolgozókat vesznek fel, fizetést emelnek. A társaságok adójának csökkentése így munkahelyeket teremt, a magánszemélyek adójának későbbi csökkentése pedig további forintokat hagy a lakosságnál, vagyis ennyivel emelkedik a fizetésük. Mindez fokozza a belső keresletet, a termelékenységet és a fizetőképességet, ami az államnak később plusz adóbevételeket jelenthet. Így végső soron az adócsökkentés az állami bevételek emelkedését hozhatja. E gazdasági folyamatok révén az államnak nagyobb forrásai lehetnek a közfeladatok ellátására is.
Bízom benne, hogy a jövőben is rendszeres olvasóink között üdvözölhetjük, s várjuk további értékes észrevételeit.

Üdvözlettel:

Jakubász Tamás, újságíró
Magyar Nemzet szerkesztősége

2010. augusztus 31.

Hírfigyelő